Kárpátalja települései: Nagyborzsova

Nagyborzsova (ukránul Боржава (Borzsava / Borzhava), szlovákul Boršava): falu Ukrajnában a Beregszászi járásban.

A Borzsa folyó jobb partján fekszik Beregszásztól 11 km-re délkeletre, Várihoz tartozik.

Neve a Borzsa folyó nevéből származik, amely mellett fekszik.

1213-ban Borsoha néven említik először. Már a 13. században virágzó település, és itt állt a borsovai vár is, mely a hajdani Borsova vármegye és esperesség központja volt; a körülötte kialakult Borsova városával. Az itt álló vár Anonymus szerint a honfoglalásig Zalán bolgár fejedelem vára volt, melyet Árpád serege foglalt el, s várát leromboltatta. A fennmaradt adatok alapján annyit bizonyosan tudhatunk, hogy az I. István király által szervezett megyeközpontok közé tartozott. Környékét Kutesk kun vezér dúlta fel. Vára a tatárjárás alatt elpusztult.

1264-ben mikor a pápa felszólította István ifjú királyt, hogy Borsovát adja vissza nővérének, Annának, aki a Rosztyiszlav halicsi fejedelem özvegye volt, már nem várként, hanem csak mint birtokot említik.

A helytörténeti irodalom Borsova várát azzal a földvárral azonosítja, mely a Borzsa folyónak a Tiszába való torkolata mellett Vári falu alatt fekszik. Ezek szerint Vári falu is a borsovai vár nevét őrizte meg. Váritól északra 5 km-re áll Borzsova (Nagyborzsova) község is. Valószínű, hogy mindkettő az eredetibb Borsovavár területéből vált ki. Annyi bizonyos, hogy a 14. század elején már két község volt, s 1321-ben az oklevelekben már Borzsova falubeli papot említenek más papok társaságában.

1334-ben is szerepelt Borzsova neve a pápai tizedjegyzékben, mely szerint ekkor papja 3 garas pápai tizedet fizetett.

1556-ban a tatárok pusztították el.

A trianoni békeszerződésig Bereg vármegye Tiszaháti járásához tartozott.

Kedvelt kiránduló és fürdőhely. (Wikipédia)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: