Kígyós (ukránul Кідьош (Kigyos / Kid'osh), korábban Зміївка (Zmijivka / Zmiyivka)) falu Ukrajnában, Kárpátalján, a Beregszászi járásban.
Beregszásztól 4 km-re északkeletre, a Szernye-mocsár déli partján fekszik, önálló község 2001 óta.
Nevét a Kígyós patakról kapta, amely mellett fekszik.
Egy falubeli monda a név eredetéről: Élt egyszer egy remete a Szernye-mocsár mellett, a lányával Rózsikával. Rózsika nagyon szerette a virágokat, így a remetekunyhót teleültette velük. Mikor egy nap a virágait locsolgatta, arratévedt egy vitéz. Szívesen fogadták őt, és elmesélte hogy a sereg itt tart pihenőt a közelben. Ettől kezdve mindig megjelent a kunyhóban. Szép lassan szerelmesek lettek egymásba, Rózsika és a vitéz. A legény megígérte, hogy feleségül veszi. Aztán a sereg sátorbontásba kezdett, eljött a búcsúzás ideje. Rózsika mindent feldíszített, mindennel készen volt. Eszébe jutott, hogy leszakít még pár rózsaszirmot, a rózsafáról, mikor aztán megmarta a kígyó. Rózsika összeesett és meghalt. Na innen a Kígyós név a legenda szerint.
Kígyós nevét 1332-ben Kykos néven említette először oklevél, de a település ennél jóval régebben keletkezett.
A falu az egykori Szernye-mocsár déli partjára települt.
Kígyós eleinte királyi birtok volt, majd 1364-ben a beregszászi domonkos szerzetesek kapták meg adományként. A 16. században említik őket, mint Kígyós birtokosait.
1557-ből való a helység pecsétnyomója is.
A falu birtokosai a 17. századtól a Perényi család tagjai és a Forgáchok, majd a 19. századtól a Károlyi család tagjai voltak.
Kígyós lakossága a Reformáció idején református hitre tért át. 1540-ben vették át a katolikus templomot, 1595-ben már virágzó gyülekezetként említették.
A trianoni békeszerződésig Bereg vármegye Tiszaháti járásához tartozott. (Wikipédia)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: