Halábor (ukránul Галабор (Halabor)) falu Ukrajnában, Kárpátalján, a Beregszászi járásban.
Halábor Beregszásztól délre, 18 km távolságra, a magyarországi Szatmárcsekével átellenben a Tisza jobb partján fekszik, a Badaló-Vári útvonalon.
1300-ban Harabur néven említik először.
1305 körül Harabur, 1324-ben Harabor, 1332-ben Haraburnak írták, mai formájában csak a 16. században említik először.
Halábor több birtokos között oszlott meg, illetve több faluból állt:
1300-ban egy itt lévő udvarhely és föld fölött egyezkedett Job és Thene fia István.
1305 körül Máté fiai Balázs és Rusca örökbe fogadták Simon fia Vit(ri)cus ispánt, és halábori földjüket neki adták, azonban rokonuk Job mester perbe fogta Vitricust; Jób magára vállalta a Vitricusnak fizetett összegek megtérítését azzal, hogy a birtok az ő tulajdonába jut.
1324-ben Badaló felől Thene fia István elhatárolta Halábort, majd 1332-ben István és fia a határjeleket megújíttatta.
1332-ben Csicseri Jób fiai szomszédság jogán tilalmazták Moyus leszármazottait halábori földjük eladásától, Desu mestert pedig megvételétől.
A trianoni békeszerződés előtt Bereg vármegye Tiszaháti járásához tartozott.
Iskolája 1801-ben épült. (Wikipédia)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: