Kárpátalja délnyugati részében, Magyarország határa mentén terül el, Beregszásztól 25 kilométerre. A település határai: északról Som (Шом), keletről Mezőkaszony (Косино), délről az ukrán–magyar határ, délnyugatról Kispapi (Мале Попово), nyugatról Hetyen (Липово). A község környéke sík jellegű, amit csak a közeli kaszonyi dombok zavarnak meg. A községet átszelő Micz-patak hosszan tartó aszályos nyárakon kiszárad.
Nevét az oklevelek először 1261-ben említették Pop néven. A Papi helynév tulajdonképpeni értelme "papé, pap birtoka, papi birtok". Ez valószínűleg Haraszti Erasmus katolikus papra utal, mivel a község egy ideig az ő birtoka volt. Mondák szólnak egy befejezetlen, csonka templomról, ami után talán a nevét kapta volna, de neve régebbi eredetű. Ugyanis azt tartja a szájhagyomány, hogy eredetileg két település volt, Csonkás és Papi. Csonkás szinte teljesen elnéptelenedett az 1241-1242-es tatárjárás következtében. Lakossága Papiba menekült, mivel az fallal megerősített település volt. A Csonkás nevű település lakosai az új lakhelyüket Csonkás-Papinak nevezték el, hogy megkülönböztessék Márokpapitól. Később az "s" -t elhagyták, aminek következtében kialakult jelenlegi neve: Csonkapapi.
Csonkapapi Árpád-kori település, a 14. század eleji krónikák már virágzó községként említik, mely a reformáció koráig sűrűn cserélt gazdát. 1318-ból származó feljegyzésből kitűnik, hogy Károly Róbert magyar király visszaadta Aba Somosi Jánosnak a tőle elkobzott birtokot. A település egy darabig Haraszti Erasmus katolikus pap birtoka volt, majd a XIV. században a Kerecsényi családé lett. Az 1567-i adóösszeírási lajstrom szerint a falu több házát német katonák pusztították el. A falu gyülekezete már 1646-tól reformált hitet valló önálló anyaegyházat alkotott és alkot. 1661-ben itt püspöki gyűlést is tartottak. A források alapján a község rendelkezett saját malommal, aminek mára már nyoma sincs. A 17. században a település alig néhány jobbágyházból állt, a házak szalmával, zsindellyel, náddal, voltak fedve. Anyakönyve, Rápolti András lelkészsége idejétől, 1769-től kezdődik. A gyülekezet 1659 óta önálló tanítói állással iskolát működtetett. A gyülekezeti iskola a második világháborút követően szűnt meg. A gyülekezet először fatemplomban dicsérhette az Istent. A mostani kőtemplomot 1795-ben kezdték építeni. A templom 312 ülőhelyes. Nagyon sokba került az építkezés, ezért elhatározták, hogy székváltású fizetéssel teremtik elő a nagy horderejű munkához az összeget. Önkéntes segítőként a Lónyay család adományozta a szükséges faanyagokat. 1907-ben a templom renoválása alkalmával a fazsindelyből lévő torony- és hajótetőt bádogtetőre cserélték. A templomon egyéb renoválások: 1959-ben, 1962-ben, 1977-ben és 2004-ben. A gyülekezet nagyobb és kisebb harangjait 1773-ban és 1799-ben öntötték. A nagyobbat az I. világháborúban a hadiipar céljaira használták fel. Helyette a gyülekezeti tagok adományából 1992-ben öntött az egyházközség új harangot. A templom szomszédságában, az impozáns parókia 1920-ban épült. A kommunista hatalom idején főként a kolhoz irodai részlege működött a hajdani parókiában. Az egyházi tulajdonban lévő ingatlanok helyrehozása folyamatban van. A községnek 80 polgára vett részt az I. világháborúban, közülük 12-en hősi halált haltak. A II. világháború frontjain húszan estek el. 1944 őszén a községből 120 férfit hurcoltak el a sztálinisták, közülük 47-en odahaltak. A faluközösség 1991 novemberében emlékművet állított az elhurcoltak emlékére. Általános iskoláját 1972-ben adta át a Lenin útja kolhoz. (Wikipédia)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:
